Kerekes László Plain Air, Plain Air 2 és a (World Wide Travel) címù festményei kapcsán
[LASZLO KEREKES - SECOND HAND]
a munkacíme annak a független tévéprodukcióként készített negyvenperces beszélgetésnek, melyet Iris Elhanani Tel Aviv-i szerzò, 2002. március 12-én folytatott Kerekes Lászlóval a vajdasági nemzetközi mùvész berlini mùtermében.
A beszélgetés magyar átdolgozása az angol nyelven folytatott interjú felvétele alapján készült.
ELHANANI: Mire szolgált eredetileg a mùtermed?
KEREKES: A régmúlt idòkben, benne egy nagy pékség mùködött. Látni a kemence maradványát. A pincén kesztül, e mùhelybòl alagút vezetett az utcára nyíló üzlethelységbe. A II.világháború elòtt, ill. az azt követò Berlini Fal felépítése elòtt, a környék igencsak forgalmas lehetett. Azonban az innen mintegy ötszáz méterre húzódó Fal létezésének idòszaka megtette a magáét.
ELHANANI: Melyik oldalon vagyunk? Ez itt Kelet-Berlin volt?
KEREKES: Nem, éppen fordítva. A néhai Nyugat-Berlin egy holt szögletében húzódik az utcám. A városrészben nem létezett ellenòrzòpont, azaz nem létezett határátkelòhely a túloldalra. Amikor megérkeztem Nyugat-Berlinbe, éppen ide, Kreuzberg és Neukölln talalákozásának e csücskében vendégeskedtem. A legelsò berlini emlékeim tehát, pontosan az itteni falszakasz nyugati-oldali szektorához fùzòdnek.
ELHANANI: Honnan jöttél Berlinbe? Mikor?
KEREKES: Az ex-Jugoszláviából - ha ezt még mindig így mondhatnám, ahonnan 1988-ban, a nacionalista hatalomátvétel idején kényszerítettek el. Berlinbe Novi Sad (Újvidék) városából érkeztem, melyet jóval késòbb, a Jugoszlávia elleni légiháború során, eròs bombázásnak vetettek alá. A többnemzetiségù város a Dunán fekszik. Mindhárom hídját lerombolták. Szerencsére, nekem még a változások legelején el kellett hagynom. Berlinben azonnal új barátokat szereztem, és immár tíz éve, hogy ez a különös mùhely az otthonom. Itt dolgozom, itt lakom, egyben itt az irodám és a raktáram.
ELHANANI: Melyek az alkotói munkád legfontosabb területei?
KEREKES: Az idò vonulásának különbözò periódusaiban a mùvészi megnyilvánulás különbözò területei érdekeltek. Idònként festò vagyok, idònként performer vagy médiamùvész. Az utóbbi évtized során azonban fòképpen installációmùvészettel foglalkoztam. Ilyen értelemben a mùtermem egy olyan technikai tér szerepét is betölti, ahol az installációim alkotóelemeit halmoztam fel.
ELHANANI: Úgy tartod, hogy egy olyan egzisztenciális helyzet megteremtése volt a célod, melyben nem találni semmi értékeset, semmi hasznavehetòt...
KEREKES: Korábban, amikor a reális értékeket jelentò anyagi javak gyarapításának értelmében valahogy még hinni tudtam, váratlanul mindig valami törés állt be az életemben. Olyankor legelòbb a tárgyakról mondtam le. Késòbb meg, a balkáni háború számomra közeli tapasztalata megmutatta a számomra többek között azt is, hogy pillanatok alatt el lehet veszíteni azt, amibe az ember, az élete legjavát beleöli. E felismerések tudatában tehát sikerült felülkerekednem az anyagi értékek iránti szolgaság formáin. Mivel egyébként is az ideiglenesség és az improvizáció jegyében alakult az életem, a mùhelyemben egyedül csak olyan tárgyakat látni, melyeknek valami közük van a munkámhoz.
ELHANANI: Eròsebbé tudott-e tenni, az anyagi kötòdöttség felhagyásának állapota vagy pusztán arról van szó, hogy ezáltal az alkotásod szabadságának mozgástere szélesedett ki?
KEREKES: Ezt a körülményt tulajdonképpen a függetlenségem dimenziójaként kell felfogni, hiszen az említett tárgyaknak aligha van értéke. Azaz csak olyan értelemben, hogy mindig valami spontán elképzelés ürügyén váltak, az elraktározott gyùjteményem részéve, amelyben a talált tárgyak egyike-másika furcsa energiákat hordoz magában. A talált tárgyak ugyanis nemcsak az elòállításuk idejéròl vagy pedig a használatuk történetéròl tanúskodnak, de mielòtt a mùvészi idea hordozóivá lettek volna, ismeretlen emberek tulajdonát képezték. És ki tudja, mi történt ezekkel a ki tudja miféle emberekkel. A tárgyakban pedig minduntalan nyomot hagy a használóik szelleme. Néha nagyon is rossz energiák sugároznak ki belòlük. Amikor teszem azt, a világvárosi mellékutca vagy a konténerek hulladékai között lelek rájuk, leginkább a formájuk vagy az állaguk ragadja meg a figyelmemet. A tárgyak mindig valami lényegeset mondanak a jelenbe és a jövòbe vetíthetò múltról. Létezik egy összefüggés az ilymódon meghatározott eròk, a jegyeik, valamint a tapasztalaton épülò képzelet között.
ELHANANI: Inspirációt jelent-e a gyùjtés folyamata? Nálad például számos fényképalbumot látni. Mennyire van közük a munkádhoz?
KEREKES: A fotóalbumok természetesen a munkámmal állnak kapcsolatban, de leginkább azokat az albumokat szeretem, melyeket jóllehet a kilakoltatottak, ill. a rokontalan elhalálozottak maradékholmijának konténerei mélyéròl bányásztam ki. Vagy azokat, melyek padlásokról és pincékbòl kerültek a hulladékba. Amikor érdekes tárgyakra lelek, rendszerint intenzív ötletekkel ragadom òket magammal, de idòvel nálam is feledésbe merülnek, és nem történik velük semmi. Jelenleg éppen ezektòl, a sorsukat többszörösen túlélt talált tárgyaktól igyekszem megszabadulni. Végül is, nálam sincs örökreszóló "értékük". A tárgyak múlandóságával valahogy úgy van, mint magával a mùvészetével, én pedig azon alkotók közé tartozom, akik mindig a jelenvalóság legaktuálisabb pillanatára koncentrálnak.
ELHANANI: Miben látni a munkád lényegét? Egyes mùvészek "belsò kényszerbòl" alkotnak, mások "valamit mondani akarnak", stb. Szerintem azok a munkák a legfontosabbak, amelyek az egyetemes érthetòség fokán tudnak párbeszédet serkenteni a közönség tudata és a bennük megfogalmazott ideák között. Például az itt látható World Wide Travel vagy pedig a Plain Air címù tábláidat, nagyon érdekesnek tartom. Milyen indítékkal készülnek az alkotásaid?
KEREKES: Az én munkáimank is van egyfajta esztétikájuk; nem tudom. Nem vagyok szakértò. Ám a számomra a pusztán az önmaguk okáért létrehozott mùalkotások produkálásának egyszerùen semmi értelme nincs. Éppen ezért - elsòsorban a Fluxust szem elòtt tartva, amely a kezdet kezdetén hatással volt a munkámra -, az alkotásom szervesen a valósághoz kötòdik. Más szóval abból ered. A valóság s a kódjai meg állandóan változnak. Ezáltal a munkáim is különböznek egymástól: mindig másmilyenek. Jóllehet csak a látásmódom logikájának egyazon "kézjegye" azonosítható valamennyijükben. Az alkotásaim belsò elemeinek elrendezése, az újrafeldolgozás és az újrahasznosítás módszerével valósul meg (Recycling Memory). Olyképpen, hogy a konstellációjuk visszahatólag a jövòre tud reflektálni, miközben a valóság jövòje sohasem úgy alakul, ahogyan azt az egyéni és a kollektív képzeletünkben szeretnénk.
ELHANANI: Ezek szerint az is lehetséges, hogy a mùvész valamit a jövòbòl is képes a jelenre rávetíteni. Ilyen értelemben különlegesen vízióerejùnek tartom a szeptember 11-ével kapcsolatos munkádat...
KEREKES: Vannak mùvészek, akik kifejezett érzékkel rendelkeznek a jövò áttételes megsejtéséhez. Ez a képesség nem azonos a látnoksággal, de mégsem a kitanulható tehetségbeli adottságok tartományába tartozik. A valóság összefüggéseinek racionális látása, a komplex gondolkodásra való képesség és az intuíció vegyületébòl ered. Ilyen értelemben nekem sincsennek üzenetszerùen megfejthetò vízióim, de már többször is megtörtént, hogy tulajdonképpen megmagyarázhatatlan módon a munkáimban megjelent a "jövò elòreflexiója". Persze e jelenség a mùvészet alapvetò lényegére és szerepére vezethetò vissza: a civilizáció és a kultúrák kialakulásának hajnalán például még nem léteztek betanított esztétikagyarapítók, hanem a sámán volt egyszemélyben a mùvész is. Az általad említett különleges táblaképet mindössze két héttel a szeptember 11-én történt események elòtt improvizáltam, miközben a spanyolországi Zaragozába készülve, a majdan ottani realizációra tervezett installációmhoz, lézerekkel kisérleteztem. Az elutazásom elòestéjén alkalmi fogadást rendeztem a mùtermemben. Az estély vendégeinek persze bemutattam az új munkámat is, melyet egyikük úgy értelmezett, hogy "aki gyakran repül, végül nem mást, mint repülòket fest".
ELHANANI: És szerinted? Miért jelenik meg a képen éppen a repülògép motívuma?
KEREKES: A kérdésedre, sajnos, nem tudok egyértelmù választ adni. Hasonló elòjelròl van ugyanis szó, akárcsak a Plain Air címù ismert alkotásomban, amely közvetlenül a Jugoszlávia elleni, 1999-es NATO-légiháború elòtti idòbòl ered...
ELHANANI: Mindkét alkotásodon ugyanazon emberi figura látható.
KEREKES: Igen. A figura a saját figurám. A Hamis Tájképek / False Landscapes címù projektem egyik programatikus fényképéròl származik. Az ábra a fénykép grafikai leegyszerùsítésével jött létre. Hogy a szeptember 11-én történtekkel kapcsolatos munkámon tehát ugyancsak megjelenik, bizonyára nem tekinthetò a véletlen dolgának. Zaragozában egy vendéglò mennyezetére felszerelt televízíókészülékeken láthattam nem sokkal késòbb a New York-i és a washingtoni eseményeket. A váratlan délutáni televíziózásra az utcáról hívogatták be az embereket azzal, hogy valami szokatlan történik...
ELHANANI: Milyen befolyások jellemzik a jelenlegi tevékenységedet a tavaly szeptemberi terrorakció következményeinek fényében? A világban szüntelen számos szörnyùség történik. Mégis, te személyesen úgy tartod-e, hogy a Twin Towers elleni támadásnak rendkívüli jelentòsége volt?
KEREKES: Bizonyosan így van, de csak a saját szubjektív látásom szemszögébòl tudom igazából megítélni, mennyire és hogyan változtak meg az emlékezetes történések óta eltelt fél évben az életem és a pozícióm, vagy az emberi kapcsolataim általában véve. Bár a Zaragozában örökre tudatomba vésòdött, a direkt közvetített média-képek különösképpen hatottak rám, a kiütközò pánikus félelem pillanata nálam egyszerùen elmaradt. Így utólag sem tudnék már a témával mùvészileg mit kezdeni. A mùvész egyébként sem tehet sokat, nem tudja megváltoztatni a világot. Azaz bizonyos fokon csak szellemileg, ha képesnek mutatkozik kialakítani a személyes, létezò és mùködòképes alkotói modelljét. Azt a bizonyos kis modellt, amely jóllehet nem felel meg a nagy rendszerek hatalmi központjai ízlésének, de a példák megfogalmazásának saját törvényei vannak. Ha tehát egy alkotói modell létezni képes, az már valami fontosat jelent. Mégpedig abban az összefüggò hálózatban, amelybe mindannyian beletartozunk.
ELHANANI: Érdekes, hogy éppen erre a pontra jutottál el. Tegnap, miközben Berlin központjában gyalogoltam, az abszolút személytelenség és az ismeretlenség furcsa érzése vett eròt rajtam. Mivel telefon nem volt nálam, egyszerre szükségét éreztem annak, hogy egy internet-kávézóból e-mailezzek néhány, a bolygónk különbözò pontján élò barátomnak. Gyakran felteszem magamnak a kérdést, vajon valóban egybetartozunk-e mindannyian, vagy csak az egyéni energiák koncentrált összességéròl van szó? Az energiák mindenképpen összekötnek bennünket, de olyképpen, hogy persze mindig azonosítani lehet, az eròvonalak keresztezòdéseinek helyeit. Például a te mùhelyedròl azonnal fontosnak láttam tévédokumentumot készíteni, mert azonnal éreztem, hogy az összpontosított kommunikáció egy különleges helyéròl van szó.
KEREKES: Hogy ez valóban így van-e, belülròl tekintve nemigen tudom felmérni. Azonban nyilvánvaló, hogy a mùtermemet még véletlenül sem lehetne valamiféle fényùzò szalonnak nevezni. Éppen az ellenkezòje mondható rá, viszont tény, hogy az utóbbi évtized során ide hozzám a jenevilág számos jelentòs nemzetközi kortársegyénisége is ellátogatott. Visszatekintve a múlt század kilencvenes éveire, mondhatom, hogy nálam jóval többen fordultak meg, mint a berlini mùtermek legnagyobb többségében. A nagyvárosban élòk egyébként is bezárkózva, jobbára eseménytelenül és magyányosan léteznek. A mùtermemben lejátszódott nagyszámú látogatások okát illetòen ugyancsak nem tudnék sima válasszal szolgálni, de az emberek különféle nyomai valami módon itt maradtak; és különbözò körülményekbeni helyzetekre - "telekre és nyarakra" emlékeztetnek. Egyben az eredményes vitákra és a hangulatokra, az ismeretségekre és összetùzésekre, gyakran a legkülönfélébb nyelvek bábeli zürzavarára. Valahogy úgy van, hogy a látogatóim szerecsére sohasem érezik magukat lekötelezve a munkáim megbámulásával. Többnyire nem is mutattam túl sokat, hiszen mit is látni tulajdonképpen a mùtermemben. Valójában csak "elemeket". Akárcsak egy automechanikusnál a gépalkatrészek halmazait... A világ pedig, amelyben élünk, összefüggò, komplex és összetett. Bár egyes tendenciák nem véletlen azt igyekeznek bizonygatni, hogy e szükségszerù felfogás helyett mindenkor fontosabb a teljesség, tehát az egész, elszigetelt részeinél leragadni. Fòképpen ott van ez így, ahol a rikító félrevezetés éktelenkedik a konkrét szabadság formái helyén.
ELHANANI: Hogyan nyilvánul meg ez a gondolat az alkotásodban? Tudnál-e valamit mondani a kutyákat ábrázoló nagyméretù fotómunkádról?
KEREKES: A fényképen két azonos, szembesülò német juhászkutya látható. Meg az is világosan, hogy a Vöröskeresztnél teljesítenek szolgálatot, azaz hogy a segítség fogalmát képviselik. Másrészt, miközben ez az ismert kutyafajta különbözò asszociációkra adhat okot, számomra egy gyermekkori emlék szépségét hivatottak jelenteni. A szolgálati kutyáknak egyébként eleve sok közük van a természetellenesség fogalmához is. Például az országhatárok létezését juttatják eszünkbe. A munkámban megjelenò kutyákon persze már az is bizonyosképpen természetellenes, hogy a testükre a Vöröskereszt nemzetközi jele van felszíjazva.
ELHANANI: És a World Wide Travel címù reklámszerù tablódat hogyan kommentálnád?
KEREKES: A munkám nyersanyagára, a feliratos plexiüveglapra is, az utcán leltem rá. Az idegenforgalmi szolgán feliratához ikonográfiai elemeket kombináltam. A hátterükben pedig gyászjelentéseket látni, a vajdasági Magyar Szó napilap vasárnapi kiadásaiból. Az alumíniumkeretbe szerelt plexifelület tulajdonképpen egy installáció központi részét képezi. A lámpafénnyel megvilágított keret, a kiállítóterem közepén, a mennyezetròl lóg le. A terem falain pedig tapétaszerùen az egy évtizeden keresztül gyüjtögetett gyászjelentések megannyija. Ezer meg ezer arc, köztük sok ismeròs, az elmúlás koncepciójának egy meghatározott idejébòl. Az ex-jugoszláviai Vajdaságot pedig a globális világhálózat egy végleg jelentéktelen tájának tekintik.
ELHANANI: A teljes egész és a részek viszonyáról már beszéltünk. Az összefüggések értése következtében tehát az derül ki, hogy a világ bármely pontján egy egészen más részének valóságáról új valóságkép hozható létre.
KEREKES: Persze, hiszen a különbözò valóságoknak a globális hálózaton belül közvetlen és kölcsönható közük van egymáshoz. Te például a jelenleg tobzódó eròszakkal terhes Izraelben élsz, de mégiscsak közöd van Berlinhez, ahol e pillanatban beszélgetünk. Én egy természtellenesen eljelentkéktelenített tájról származom, miközben nekem is közöm van Berlinhez, egyetemben Izraellel. Éppen ezért úgy tartotm, hogy a napjainkban már egyáltalán nem beszélhetünk az izolált helyek létezéséròl. A világ minden pontjának ugyanis kikövetkeztethetò köze van egymáshoz. E realitásfelfogás a tudatállapot fokával mérhetò. Akik úgy hiszik, hogy nagyobb biztonságban lehetnek, ha a kis univerzumaik feletti, úgymond ellenòrizhetòbb, azaz a jobb rálátás érdekében izolálódnak a szélesebb közegtòl, nyilván illuziókban ringatják magukat. A világ általánosan befolyásoló, "nagy" realitását immár a mi egyetlen realitásunknak muszáj tekinteni, miközben érzelmileg úgy is oda tartozunk, ahová már tartozunk.
ELHANANI: Szerintem a szeptember 11-én történtek is bizonyítják, hogy világunk az összefüggò dominóeffektus hálózatának korát éli. Tehát ha valami valahol történik, az ma már nemcsak az adott földrajzi térség problémáját jelenti. Hiszen itt Berlinben is érezni a valóban súlyos Izraeli konfliktus hatását. Éppen ma ott hét ember esett a terror áldozatául. Ezek a tények pedig minduntalan azt a gondolatot vetik fel az emberben, hogy egy ilyenfajta helyzet bárhol a világon elòállhat. Elméletileg itt is, de ugyanígy másutt is. Könnyen el lehet képzeli valakit, aki egyszerùen felszáll a földalattira, és az ártatlan utasokkal együtt felrobbantja magát. A félelmet a levegòben érezni, minthacsak egy nagy és újszerù háború készülòdne, melyet a hatalmasok fenyegetò szótára napról-napra gerjeszteni törekszik. Az emberiségnek reagálnia kellene az eròszak minden jelére, hiszen a rossz végül is mindig csak rosszat szül.
KEREKES: Telsejen egyezem veled, miközben emlékeztetnélek arra, amit a mùvész kis, szellemi-alkotói modelljéròl említettem, melynek még akkor is példaszerù jelentése van, ha a nagy rendszerekkel szemben, úgyszólván semmi esélye nincs. Ugyanakkor úgy tartom, hogy ha bármimód azonosulunk a negatív eròkkel, azok könnyen ránk is lecsaphatnak. Hiszen azokat éri legelòbb betegség, akik rögeszmésen foglalkoznak az egészségükkel. Az ilyenfajta eròk reflexív kölcsönhatásainak törvényszerùségeiròl is tudunk már egyet s mást, de a makro- és mikrovilágaink sorsának kulcsa a létmeghatározó gondolati eròk jövòbeni felhasználásának módjában rejlik.
>>>IRIS ELHANANI, Tel Aviv / kultúrmenedzser és nemzetközi kiállításrendezò, békeharcos. A Milestones for Peace címù jelképes internacionális kiállítási projekumába eddig felül négyszáz mùvész kapcsolódott be a világ minden tájáról. A nagysikerù projektum tavaly a 49. Velencei Biennálé keretében is bemutatásra került. Legutóbb pedig, ugyancsak 2001 decemberében, az Aacheni Dóm Kincstárában.
(HÍD / Újvidék / 2002, Június / 811 - 817. old.)