1994-ben, rozsdásodó vasbádogból, néhány különleges, kisebbfajta televíziókészülékkel ellátott sisakot készítettem. Koncepciós természetüknél fogva a beépített tévékészülékek, elektromos vezeték által, a villanyhálózatra kapcsolva mùködtethetòk. Emellett más módon, a mozgászabadságot biztosító, a zsebben elrejthetò szárazelemekkel is. A paradoxálisan a vízfejùségre utaló, s a hordozóik fejéhez szinte szervesen hozzáépülò objektumok, valójában a "fej toldalékának" tekinthetòk. Az alkalmazásuk színhelyein, mindenütt ahelyi tévéadók rendes, napi programjait fogják. A testmozgás következtében persze, az adás vételében rendszerint zavarok állnak elò, melyek az elektrónikus kép jellegzetes hibáiként jelennek meg.
Az újonnan elòállt európai helyzet alakulására rájátszó alkotói megnyilvánulásaim eszköztárába tartozó, s a dadaizmus / Fluxus tapasztalatát is magában foglaló felszerelés, a sisak, immár a performance-aim jellegzetes tartozékává lett. Nemrég pedig, a "tableaux vivant", vagyis a tizenkilencedik században közkedvelt "élò képek" modorában, meghatározott hangulatú és vizuális hatású kompozíciókat hoztam létre, melyekben a legkülönfélébb terekben, a televíziós objektummal a fejemen álltam modellt a fényképezògép lencséje elòtt.
Valaki találóan írta, hogy a különleges tévésisak a "múltban és a jövòben való búvárkodásra alkalmas". Ezt a performance-aimban alkalmazott eszközt azonban az az alkotói igény eredményezte, mely által az azonosulás és az elhárítás magatartásának, egyébként egymást kizáró gesztusait, egy sajátos egyidejùségben szándékoztam megfigyelhetòvé tenni.
A tévésisak hordozása általi "másság" kifejezett megmutatása pedig, eleve az elhatárolódás gesztusait hívja elò: mindattól, amivel a képernyòròl érkezò igazságokkal a fejemen, nem vállalhatnék hasonlóságba elegyedést. S habár a tévésisak fizikai súlya alatti egyensúlyozás, az egyenes, a méltóságteljes testtartással történò mozgást követeli meg a performertòl, a használata, tisztán a figyelemfelhívást is szolgálni tudja. A tévésisakkal megvalósított, mondhatnánk, "médium-rituális" performance-aim, vagy utóbb a statikus jellegù, "élòképes" kompozícióim - e furcsa kellékkel a fejemen, - a tulajdonképpeni hatásukat a nézòkre, a mùvészi üzenetek rejtjeleinek, különbözò síkokon és módon való átadásával érik el. Egy olyan kommunikációról van ugyanis szó, melyben a megtestesített, saját médium erejére támaszkodás mindig konfrontálódik, s felülkerekedni igyekszik a magával a sisakkal felfogott és továbbított tévéképek, rendszerint a valóságot hamisító viszonylagosságán.
A tévésisak egyféleképp a középkori lovagok páncélsisakjaira is emlékeztet. Ám a félreérthetetlen korszerùsége, az újszerù, a változékony, a helyileg és egyénileg módosítható saját szabadságmítoszok kialakításának szükségességét szignalizálja.
(Kivonat A stigmák felmutatása címù, az újvidéki Naplóban, 1996-ban megjelent írásomból)